Ezt a történetet a Snanger Bajnokok Ligájának I. fordulójára írtam, a történetben a következő szavakat kellett felhasználni: Gucci talár, jeti, vodka-töklé koktél, ulti, Labello
Elátkozott Roxfort
Hermione épp hogy lehuppant szokásos helyére a Griffendél asztalánál, egy hatalmas kupac gofri jelent meg előtte, csokisziruppal és pudinggal kísérve. Nem is mert hinni a szemének, roxforti tanulmányainak hat és fél éve alatt egyszer sem szerepelt a kedvenc reggelije a házimanók repertoárjában. Kevés olyan diák akadt, akinek valami hiányzott az iskola terülj-terülj asztalkáiról, a griffendéles lány azonban közéjük tartozott. Tisztában volt vele, hogy a varázsvilág viszonylag tájékozatlan a mugli találmányokat illetően, de roppant mód zavarta, hogy pont a gofrisütőt nem ismerik a mágusok. Általában nem kedvelte a váratlan meglepetéseket, jobban szeretett utánajárni a furcsaságoknak, most azonban az éhsége diadalmaskodott a józanesze felett, és mohón vetette rá magát a finomságra. Hamarosan Harry és Ron is csatlakozott hozzá, és ők szolgáltatták a következő – meglehetősen pozitív – meglepetéseket: A kviddicset szóba sem hozták, meg sem próbálták elkunyerálni Hermione házidolgozatait, a vöröshajú fiú pedig nem a szokott módon (kapkodva, mindent a szájába tömve, csámcsogva, vagyis gusztustalanul) fogyasztotta el a reggelijét, hanem kultúráltan, kést-villát használva evett. A lány végül nem tette szóvá a hirtelen jött változást, inkább reménykedett benne, hogy ő volt ilyen jó hatással Ronra. Mosolyogva harapott bele a következő édességbe, de nem fejezhette be nyugodtan, mert Harry megszólalt mellette, és a döbbenettől félrenyelte az utolsó falatot.
- De jó, mindjárt kezdődik a bájitaltan! – A fiú hangja egyértelműen őszintén csengett, egy cseppnyi gúnyt sem lehetett felfedezni benne.
- J-j-j…jó? – nyögte ki fuldoklás közben a lány. – Te meg miről beszélsz? Hiszen utálod Pitont!
A fiúk furcsán néztek rá, de nem feleltek neki, csendben folytatták a reggelijüket, és csak jó tíz perc múlva szólalt meg Ron.
- Ne szöszmötöljetek már annyit, még a végén lemaradunk az elejéről, és csak a hátsó asztaloknál marad hely! – sürgette barátait.
Hermione szájából kiesett a gofri, és képtelen volt megszólalni. A szituáció annyira abszurd volt, hogy arra épeszű ember képtelen lett volna reagálni. Ron, aki a reggeli utolsó pillanatait is ki szokta használni, hogy még pár falatot magába tömhessen, most pedig negyed órával az óra kezdete előtt indulásra bíztatta őket. A lány reménykedve Harryre pillantott, a fiú azonban nem tűnt meglepettnek, inkább helyeslően bólintott. Hermione végül csak megvonta a vállát, és szótlanul követte a barátait a pince felé.
Mikor a bájitaltanterem elé értek, újabb meglepetés érte a lányt. Háztársai és mardekáros évfolyamtársai mindannyian a bejárat előtt lökdösődtek, látszott hogy a minél hamarabbi bejutásért dúl a harc. Az ajtó azonban még csukva volt, így a diákok az előtte levő pár négyzetméteren nyomorogtak egymást taszigálva. Hermione végül már nem is csodálkozott, hogy Harry és Ron is azonnal közéjük vetette magát, azt azonban már kevésbé értékelte, hogy őt is berántották magukkal a tömegbe. Mivel Ron volt a legmagasabb az évfolyamon, lapát kezeivel szinte mindenkit könnyedén arrébb lökött, és így történhetett, hogy Hermione közvetlenül az ajtóhoz préselődhetett. A nyomasztó érzés azonban nem tartott sokáig, a kilincs hirtelen megmozdult, és lány a következő pillanatban Piton professzor karjaiba dőlt.
Riadtan tekintett fel a férfira, biztos volt benne, hogy némi kiabálás és pontlevonás lesz a jutalma, azonban a döbbenet teljesen elnémította. Tanára testét a legújabb trendek szerint szabott Gucci talár fedte – nem volt nehéz felismerni az egymásba kapaszkodó hatalmas, arany G betűket -, a haja ápolt volt, és az egész férfit körüllengte valamilyen bódítóan finom illat, aminek hatására a lány kizárólag egy bamba vigyorra volt képes. Szerencséjére Harry és Ron karon ragadták, és az egyik legelső padhoz rángatták. Miután elhelyezkedtek, Hermione végre magához tért, és ijedten bámulta a professzorukat.
- Itt valami nem stimmel. Valamilyen varázslat lehet a dologban, ez nem normális! Mi van, ha Voldemort műve az egész, és össze akarja zavarni a Roxfort lakóinak elméjét? – Ezen gondolatok hatására egyre rémültebbé vált.
- Mi a baj, Miss Granger? Talán egy jetit látott elhaladni az ablak előtt? – kérdezte kissé gúnyosan, de a megszokottnál sokkal kedvesebb hangon Piton. Hermione ekkor vette észre, hogy a terem sem a régi, a megszokott sötétség helyett a varázslattal létrehozott ablakoknak köszönhetően fényárban úszott a helyiség. Minden lélekjelenlétét össze kellett szednie, hogy a professzor mondandójára koncentrálhasson.
A férfi nem várta meg, hogy válaszoljon a kérdésre, már egy ideje a rájuk váró órai munkát ecsetelte lelkes diákjainak.
- …amennyiben minden utasításomat precízen hajtják végre, az óra végére mindannyiuk üstjében tökéletes vodka-töklé koktél lesz, akik pedig jól dolgoznak, jutalmat érdemelnek, és ihatnak egy-egy pohárral a főzetükből.
A bejelentést a hetedévesek kitörő lelkesedéssel fogadták, és azonnal neki is álltak a feladat megoldásának.
- Azt hallottam, hogy ez még a múltkori epres-rumos szirupnál is finomabb lesz, pedig az sem volt semmi! – magyarázta vidáman Ron a barátainak, és nem is foglalkozott Hermione hitetlenkedő arckifejezésével.
Végül a lány beletörődött a megváltoztathatatlanba, már nem érdekelte, milyen átok szállta meg a kastélyt, inkább ő is munkához látott. Az óra végére kiderült, Ron egyáltalán nem tévedett, a koktél szinte simogatta az ízlelőbimbóit. Élvezettel kortyolgatta az italt, így azt sem vette észre, hogy társai már mind elhagyták a termet, csak akkor eszmélt fel, amikor a tanár megszólította.
- Miss Granger, szabad megkérdeznem, hogy van-e már valamilyen programja a ma estére? – kérdezte sejtelmesen lágy hangon.
- Ööö, tudtommal nem… uram! – nyögte kis nagy nehezen Hermione.
- Akkor kérem, keressen fel vacsora után a lakosztályomban! – Azzal magára is hagyta a dermedten ácsorgó lányt.
Hermione a következő pillanatban már Piton lakosztálya előtt állt, és rémülten nézett körbe. Nem értette, hogy került ide, hiszen az előbb még a tanteremben volt. A folyosó ablakain kipillantva pedig még jobban megijedt, hiszen odakinn már majdnem teljesen sötét volt. Semmire sem emlékezett az egész napjából, olyan volt, mintha részleges amnéziától szenvedve. Az utolsó emlékfoszlánya az volt, ahogy látta a tanárt távozni a tanteremből. Ekkor már biztos volt benne, hogy kizárólag fekete mágia állhat az ügy hátterében, és mivel jobb ötlet nem jutott eszébe, bekopogott a lakosztály ajtaján. Bízott benne, hogy Pitonnak el tudja magyarázni, hogy valami nincs rendben, még akkor is, ha a férfit is megbűvölték.
Nem kellett sokat várnia, a bejárat hamarosan szabaddá vált, az egymás után következő megdöbbentő eseményeket pedig már lassan megszokta, a legkisebb problémának tűnt csupán, hogy az előtte álló vonzó férfi elegáns fehér inget és fekete farmert viselt. Az pedig már csak mellékes körülmény volt, hogy az ing egy része kigombolatlanul maradt. Egy gyors köszönés után követte Pitont a helyiségbe, azonban nem tudott rögtön az őket sújtó átokról beszélni, először fel kellett dolgoznia a szemei elé táruló látványt. A lakrész a legmodernebb stílusú bútorokkal volt berendezve, a falakat színes festmények borították, az egyik sarokban még egy bárszekrényt is felfedezett. A következő sokk pedig akkor érte, amikor beljebb lépett, és meglátta az asztalnál ülő, kényelmes melegítőruhát viselő Dumbledore-t. Az igazgató cseppet sem csodálkozott a lány érkezésén, mosolyogva köszöntötte őt.
- Örülök, hogy végre megérkezett, Miss Granger, már nagyon vártuk. Minerva számolt be róla, hogy Ön szinte verhetetlen ultiban. Sajnos a professzorasszony ma nem tud részt venni a szokásos hétfő esti kártyapartinkon, ezért javasolta Önt maga helyett.
Hermione megtörten ült le az asztalhoz, és végül sikerült annyira feloldódnia, hogy remekül érezte magát a játék közben. Könnyedén legyőzte a két férfit, akik ezt azonban cseppet sem bánták, pedig biztos volt benne, hogy Piton nem tud feszíteni. Már órák óta játszottak, mikor egy kör végén Dumbledore ásítozva állt fel.
- Ne haragudjanak, de már nem bírom nyitva tartani a szemem, ráadásul Minerva is biztos végzett már a feladataival, és nem tud nélkülem elaludni…
Az idős professzor kezet fogott Pitonnal, Hermionénak kezet csókolt, majd a kandallón át távozott. Hermione is indulni készült, azonban a bájitalok mestere újra megszólította.
- Igazán felesleges úgy sietnie, még nincs olyan késő! Reggelről félretettem egy keveset a koktélból, észrevettem, hogy mennyire ízlett a kisasszonynak!
Piton a választ meg sem várva terelte a kanapéhoz a lányt, aki egyre jobban érezte, hogy már nem képes irányítani a cselekedeteit. Mintha valamilyen más, külső tényező vezette volna akkor is, amikor átvette professzorától az italt, majd kedélyes beszélgetésbe kezdett vele. Fel sem fogta, miről folyik a társalgás, csak azt érzékelte, hogy a férfi hihetetlenül kedves vele, néha még bókol is neki, hosszan méltatja a tanórákon nyújtott teljesítményét. Nem tudta, milyen hosszan beszélgettek, de hirtelen azt vette észre, hogy már épp búcsúzkodnak. Az ajtónál álltak, az ő keze pedig már a kilincsen pihent, amikor Piton váratlanul előhúzott a zsebéből egy kék Labellót, majd a kupak levétele után végighúzta a vékony, férfias ajkain. Hermione beleborzongott az érzéki látványba, érezte, hogy a szája teljesen kiszáradt. Piton a lány ajkaira pillantott, majd egyre közelebb hajolt hozzá, Hermione azonban hirtelen felkiáltott.
- Állj! Ez az egész ostobaság! Még soha nem hallottam arról, hogy a varázslók ultiznának! A Labello pedig mugli találmány, maga soha nem használna ilyet! Én csak… Én csak álmodom ezt az egészet!
Hermione nagyot sóhajtva ült fel az ágyában, majd körülnézett a hálóteremben. Griffendéles évfolyamtársnői még mind az igazak álmát aludták, odakinn még teljesen sötét volt. Az álomtól még kissé kótyagos volt, de lassan felfogta, hogy este érkeztek meg a Roxfortba a tanévnyitó lakomára, amin bizonyára túl sokat evett, azért kínozták ilyen ostobaságok álmában. Nem, Piton nem változott csábító amorózóvá, a nagyteremben ugyanaz a zsíros hajú denevér nézett velük farkasszemet, mint aki az eddigi hat tanévben. Feltehetőleg Dumbledore és McGalagony sem egy ágyban térnek nyugovóra, ultizni pedig biztosan egyikőjük sem tud. Végül megnyugodva dőlt vissza a párnájára, és hamarosan már egy sokkal hétköznapibb álomba ringatta magát. Mindenesetre amikor két héttel később, a szülinapján a fiúk közbenjárására gofri került a Griffendél asztalára, először Pitonra pillantott, hogy megbizonyosodjon arról, minden a régi. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
